Élőszó

Üdv rád és házad népére, te jó Blogolvasó! :)

Régente volt a Zsebtévé meg a Cicavízió, most meg a Cerevízió, hát akkor mit vizionálunk itt, kérem szépen?  Mi a pörkölt hajdinaszem az a cere-? 

Egy mesével felelnék erre a kérdésre: egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kicsi gombácska, Saccharomyces cerevisiæ volt a becsületes neve, azért mert nagyon szerette a cukrot, és a lakása egy búzaszem volt, búzakalászból fonott. Igen ám, de a cukor mindig felfújta, ha vizet ivott rá, és ettől annyi, de annyi szén-dioxid purcit eregetett, hogy a kis búzaszem, ahol lakott, felfújódott. Egy fényes hajnalon a Napocska rásütött, a kis búzaszem kipukkant, és fenséges kenyérke kerekedett belőle...

Jó, ez agyrém, tudom, befejeztem. Szóval itt, kérem, kenyér- és egyéb kelt tészta sütéséről lesz szó. Tizenkettő egy tucat, de mitől lesz ez más?

Előre bocsátom: tisztában vagyok vele, hogy nem én találtam fel a meleg vizet - az 50 fok alattit, mert az nem pusztítja el az élesztőt -, de rátaláltam arra az igazságra, hogy minden kenyérben élet van, amelyet a készítője teremt. Mert a kenyértészta az egyetlen étel, aki él és életével feláldozza magát az alapvető emberi létfenntartás oltárán. Így mi - hovatovább, kvázi és egyéb megerősítő töltelékszó - odaadunk magunkból minden egyes sütéssel egy szeletet annak, akinek sütünk. Minden kenyér szeretettel sül, amit tulajon két kezünkkel keverünk bele a tésztába. A szeretet pedig oszthatatlan és osztható, olyan, mint egy fraktál (nem, az nem Frakk-tál, tessék Wikipédiát olvasni, ha nem jutunk el a könyvespolcig), olyan, mint egy faág, vagy egy vízerecske, vagy az Élet maga. Olyan, mint a teremtés. Isten kenyere, az ember süti a maga kenyerét. És így tovább. Amikor adunk, kapunk is, megsokszorozódik, mint a kis élesztőgombácska. Ragozzam még? :D

...Na, ettől lesz más. Ez olyan Borkás lesz. Szóval normálisra végképp ne számíts. ;)