Ugyanezzel az erővel ez a csodálatos asszony leveregette a szenet a megsült kenyér héjáról, mintegy jelezve, hogy "ébresztő, kész vagy, mehetsz életben tartani az emberiséget". Az ötkilós vekni még aznap este kettévált, és feláldozta magát az éhes székelyek asztali oltárán. Ott szerettem volna lenni, de megnyugtatott a tudat, hogy - bár nem fürdőkádban, és persze nem kemencében, de - itthon is elkészíthetem és átélhetem a csodát. Igaz, itt már csak egy 1/8 arányban székely asszony van. :)
Elmerengek... A kenyérrel együtt szorongás kel bennem. A székely élet mindig is kemény élet volt. Most a szétszakadozottság, "idegen hon", régen a nélkülözés és a "rossz szomszédság". (Mi különbség?) A mi családunkban egy sötét történet (egyik oldalról legenda, másik oldalról dokumentumleirat, ki tudja, igazából mi) járta... Egyfelől állítólag megátkoztak minket, hetedíziglen... Másfelől 1920 tavaszán unatkozó, kivonulófélben lévő francia katonák, átmenetben Székelyföldön végigdúlták a lányok-asszonyok hajlékait, bennük a lányokkal-asszonyokkal, akit ott találtak. A dédnagymamám is áldozatul esett egy ilyen portyának, de ahogy mondják: "Isten jóra fordította a gonoszt, amit terveztek ellene", mert ebből a szerencsétlenségből nőtt ki a mi családfánk. Talán pont betették az asszonyok a kovászt, elmentek napszámba, a fiatal lány pedig a tekenőben serénykedett, mikor betörtek a katonák... Visszatérve a napszámból az asszonyok megtalálták a kemence mellett kuporgó, összetört leányt. Aznap nem sült ki a kenyér. Kilenc hónappal később viszont megszületett a nagypapám, de a lányt nem volt idejük megszólni a faluban, hogy pártában esett bajba, mert hamarosan magához vette egy derék férfiember, feleségnek, magához, hogy a születendő kisfiú családban nevelkedjen fel. A dédnagymamám - akit én már nem ismerhettem, mert születésem előtt pár évvel meghalt - kemény asszony hírében állt, anyukámat sokat tanította főzni, de nagyon szigorú volt, ahogy mesélték. (Ilyen előélettel nem is csodálom.)
...Közben kisül három kis buci zsömle, másnap viszi a fiam az iskolába. Azt hittem, nem kel meg, az élesztő halottnak tűnt, de aztán jóra fordult a dolog, a tészta felemelkedett, a halmocskák szépek és illatosak lettek. Ott ül a három ínycsiklandó zsömle, és senki meg nem mondaná, hogy kezdetben nem sok esélyt adtunk nekik. Reggel valakinek tovább szolgáltatja az életet, akármi legyen is. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése